„Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.”

„Jézus mondja: Én kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót (Vigasztalót) ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.”

„Jézus mondja: Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”

„Jézus mondja: Én örök életet adok követőimnek, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”


Hírek

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az Amerikai Egyesült Államok, ahol üldözték a katolikusokat.

Így kezdődik a 100 évvel ezelőtt indult történet, amely után másként tekintünk napjaink iszlamofóbiájára. Egy évszázaddal ezelőtt amerikaiak milliói tartottak attól a vallási csoporttól, amely fegyverarzenálokkal készül egy titkos, előre megtervezett hatalomátvételhez az Egyesült Államokban. A rettegett csoport, amely nőket tart fogva és elöljárói kíméletlenségükről váltak híressénema muszlimok voltak. Hanem a veszedelmes római katolikusok.ALos Angeles Times-ban 2015-ben megjelent riportbeszámol egy katolikus ellenes hetilapról, amely címoldalán mindenkit óva intett a kíméletlen papságtól, illetve beszámol zárdákban fogva tartott nőkről és a római katolikusok által szőtt összeesküvésről Amerika átvételéről. Ma, a szeptember 11-e után, csak egy halvány emlék Amerika mély és mindent átható szkepticizmusa a katolikus hit iránt, írja Matt Pearce. A 2015-ben kelt cikk szerzője párhuzamot állít a terrormegelőzés címén szövetségi őrizet alá vont mecsetek és egy évszázada még a szerzetesrendeket és templomokat felbolygató lelkiismeret nélküli kutatások közt, melynek célja a csapdába csalt nők megmentése és a "minden kétséget kizáróan" létező, titkos, katolikus fegyverraktárak leleplezése volt.Talán ma már nevetségesnek tűnik, de valódi félelem volt a protestáns amerikaiakban a katolikus hatalomátvétel rémképe miatt. Ez a félelem komoly erőszakhoz is vezetett több esetben: olasz katolikusok meglincselése, felgyújtott templomok, katolikus ellenes zavargások. Igen hasonló napjaink iszlamofóbiájához, ami sok amerikait vezet arra a megoldásnak tűnő álláspontra, mely szerint be kell zárni mecseteket, akár erőszakkal kényszeríteni a nemzeti adatbázisba való regisztrációra a muszlim vallásúakat vagy akár arra, hogy betiltsák az iszlám vallást.Az összehasonlítás nem állítja, hogy az Amerikai Egyesült Államok ugyanazzal a problémával áll szemben, mint egy évszázaddal korábban vagy, hogy a katolikusokkal szembeni diszkrimináció és a muszlimok hátrányos megkülönböztetése napjainkban teljesen ugyanaz lenne. De ha visszatekintünk az USA történelmére, akkor igen könnyű felfigyelni a (maga nemében) következetes idegengyűlölet és a kívülállóktól való félelem mintázatára. A világot átjáró terrortámadások a menekültek és bevándorlók felé fordította a figyelmet, amit tovább színezett a frissen beiktatott elnök, Donald Trump muszlimellenes politikája. De az efféle hozzáállás nem újkeletű az USA-ban. A Pew Research Center kutatásai szerint az amerikaiak jellemzően menekültellenesek, akkor is, ha befogadandók jól ismert, szörnyű válsághelyzetből jönnek. Ennek alátámasztására szolgál többek között egy 1958-as felmérés eredménye. 65 ezer, a kommunista rezsim elől menekülő magyar befogadásáról kérdezték az amerikai közvéleményt. Mindössze 33% hagyta volna jóvá a tervet. 13%-os tartózkodás mellett 55% ellenezte a befogadást.

Sok minden változott, de a közvélemény és a törvényhozás mindig ugyanazokat a politikai érdekeket ismétli: nemzetbiztonság, az amerikai munkavállalók versenyképességének megtartása a munkaerőpiacon és a kábítószeres visszaélések megelőzése. De e politikai alapok hátterében mindig az amerikaiak félelme húzódik azoktól, akik mások, mint ők.

 

Most, hogy az iszlámellenesség ismét felütötte fejét Amerikában, megéri elgondolkodni a történelmen és azon, hogy ismét el akarjuk-e követni ugyanazon hibákat, teszi fel a kérdést a szerző.

Köz(tisztaság)

 

HIT (VALLÁS)

Veled kiteljesedve...... :)

Tökéletes Plébánia / Mondd Meg Neki Szemtől Szembe

HISZEM / NEM HISZEM; JÁTSZOK / NEM JÁTSZOK AZ ÜDVÖSSÉGGEL?

A BETEGEK TANÍTANAK, BIZONY...

NEM SZÉGYENLI; NEM TITKOLJA; MEGVALLOTTA !!! 

Retusálás/Egyediség/KRISZTUSI ÖRÖM

Nah akkor megírjuk ezt a PROJECTET?

LELKI PROVOKÁCIÓ

KATOLIKUS NOSTRADAMUS

Az életünk a mában zajlik, nem megismételhető módon.

Nehéz kemény dió

Alkategóriák

Miserend

Hétfő 7:30
Kedd 19:00
Szerda 7:30
Csütörtök 19:00
Péntek

19:00

Szombat 7:30
VASÁRNAP

7:30

10:00,
12:00

 Részletek a képre kattintva