„Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.”

„Jézus mondja: Én kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót (Vigasztalót) ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.”

„Jézus mondja: Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”

„Jézus mondja: Én örök életet adok követőimnek, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”


Hírek

A budapesti 3-as metró utasai azt hitték, a jármű vezetője Krisztus követésére hívja őket. Majdnem így történt.Önkéntes hittérítő járja a földalatti világot: megafonnal a kezében az elmúlt napokban többször Jézus Krisztusról kezdett beszélni egy ismeretlen személy a főváros metrókocsijaiban. Az Index egyik olvasója meg is kereste a BKV ügyfélszolgálatát, miután a metróvezetőre gyanakodott. A közlekedési vállalat illetékese tájékoztatta az érdeklődőt, hogy a missziós szándék más forrásból, egy utastárstól ered. A hangosbeszélő miatt tűnhetett úgy, hogy a vezető ad tájékoztatást hitéről.

A történet mellékszálaként kiderült, hogy a BKV munkatársa egyébként rendszeresen olvassa az evangéliumot.

Ilyen az, amikor az "állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan" buzdítása találkozik a "ne beszélj róla, de élj úgy, hogy kérdezzenek róla" bölcsességével.

 

Miután azonban "véletlenül" kiderült, hogy a BKV munkatársa aktív olvasója a Bibliának, s ezt büszkén fel is vállalta, az lehet a történet végkicsengése, hogy Isten útjai tényleg kifürkészhetetlenek. :)

Miért félünk a csendtől?

a Facebook virtuális sugárútjain randalíroz a csőcselék. 

Isten alkotta legények

Gyengeségeink őrzője

Hétköznapi Jézus mondás nagyböjtben

Krisztus Katonája

Ahol a járókeret tricikli lesz, a nagyi kerekes széke pedig sportkocsi…

Mélyreható élmény

Ahol az ember van, ott van az Egyház is 

„Megyünk előre, nem adjuk fel!”

„Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.” Kenyeres Lajos élete, személye példa a hit melletti bátor kiállásra. 

Új utak???

Hogyan menti meg a szent lengyel pápa gyónása a Róma utcáin lézengő hajléktalan egykori papot? Igaz történet.

Miserend

Hétfő 7:30
Kedd 18:00
Szerda 7:30
Csütörtök 18:00
Péntek 18:00
Szombat 7:30
VASÁRNAP 7:30
10:00
12:00

 Részletek a képre kattintva