„Jézus mondja: Én kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót (Vigasztalót) ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.”

„Jézus mondja: Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”

„Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.”

„Jézus mondja: Én örök életet adok követőimnek, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”


Miközben össztűz zúdul a katolikus egyház vezetőjére, az MTI előzékenyen bebizonyította, hogy alaptalanok a jellemzően légből kapott vádak.

Ki találta volna ki előre, hogy négy évvel megválasztása után az első pillanatra egyszerűnek, szinte jelentéktelennek tűnő, majd hirtelen mégiscsak óriási hatást kiváltó Ferenc pápa hangos ellenzékkel is büszkélkedhet, éspedig házon belül bukkanak fel rendre "pápábbak a pápánál"? Ha valaki nem tudná, amit a pápaellenesek tudni vélnek: ő a sátán ügynöke, Soros embere, Obama kegyeltje, az iszlám beépített szponzora, hogy csak a klasszikusokat említsük. A legjobb esetben is egy liberális báb, aki jól lerombolja, elárulja Európát. Dan Brown szégyellheti magát, hogy ehhez képest csupán egy vacak Da Vinci-kódot bírt összetákolni.

Itt van tehát a mindennel és annak ellenkezőjével megvádolt Ferenc pápa (úgy masszív liberális, hogy közben a kőkonzervatív iszlám embere, nyilván), akivel kapcsolatban az MTI képes volt olyan címmel információt közölni, miszerint "Nyilvánosságra hozták Ferenc pápa megválasztása előtti beszédét". A hír majdnem igaz, mert tényleg nyilvánosságra hozták, csak nem most, 2017 tavaszán, hanem rögtön megválasztását követően, 2013 márciusában.

Ezt a friss híradás is elismeri - valójában a kéziratot tették most közzé, a tartalom eddig is publikus volt. Amiről az alábbit írja a tudósító:

A beszéd jegyzetei a megválasztandó egyházfő és egyháza feladatait vázolják pontokba szedve. Jorge Mario Bergoglio felszólalásában hangsúlyozta, hogy az egyháznak ki kell lépnie a világba, minél közelebb kerülve az "egzisztenciális perifériákhoz", vagyis a társadalom legelesettebb rétegeihez. Buenos Aires érseke felsorolta az egyház "bajait" is, ezek között jelölve meg a "teológiai nárcizmust", valamint azt, hogy szerinte az egyház mindent "önmagához viszonyít, anélkül, hogy ezt észre is venné".

Ebből pedig az olvasható ki egészen nyilvánvalóan, hogy Bergoglio bíboros olyan programot hirdetett meg, amit megválasztása után pápaként következetesen meg is valósít. Semmi titok, semmi fondorlat, semmi átverés: a konklávén azért szavaztak rá bíborostársai, mert ezt ígérte. A legfőbb bűne pedig az, hogy láthatóan tartja a szavát.

A tények ettől még nem zavarják meg az ellenkezés szításában érdekelteket, így friss összeesküvés-elméleteket olvashat bárki akár itt, akár itt. És ne legyenek kétségeink: biztosan van még ott muníció, ahonnan ezek jöttek. Az emberi fantázia kiapadhatatlan forrására bátran számíthatnak a félelemkeltők.

Ami szegény Benedek pápát illeti: igazán nem érdemelte meg azt a sok vádat, amit közvetve a nyakába zúdítanak azok, akik amúgy valószínűsíthetően elkötelezett rajongói. Mert ha igaz lenne, hogy az emeritus pápa azért mondott le, hogy átadja helyét a mendemondák szerint egyszerre nyugati és keleti érdekeket szolgáló "kettős ügynök" utódnak – és így a konklávé is színjáték lett volna csupán, hiszen előre le volt játszva a helycsere, tehát minden papabilis bíboros ugyancsak áruló –, akkor Joseph Ratzinger egyszerre hazug lenne, másrészt bár jól tudta, mi következik, esze ágában sem volt megakadályozni azt. Elődei is bőven találkoztak kihívásokkal, támadásokkal, XVI. Benedek pedig egyszerűen félreáll, ha egy kicsit megszorongatják? Ennél sokkal nagyobb lelki karakter ő, és épp azzal vonulhat be a nagy pápák sorába, hogy volt benne kellő alázat a lemondás szükségességét fizikai gyengesége miatt felismerni, majd felvállalni.

 

Senki nem várhatja persze, hogy a katolikus egyház vezetőjének más sors jusson, mint annak, akit "helytartóként" hitelesen képvisel, de a keresztre feszítésig talán nem kellene eljutni. Továbbra is úgy gondolom, teljesen elfogadható, ha valaki nem érti Ferenc pápát. Még egyet sem kell vele érteni mindenben. De a gyalázkodás semmi jóra nem vezet, nem is találni buzdítást rá az evangéliumokban.

Miserend

Hétfő 8:00
Kedd 19:00
Szerda 8:00
Csütörtök 19:00
Péntek 19:00
Szombat 8:00
VASÁRNAP 08:00, 10:00,
12:00

Részletek a képre kattintva

A szentmiséket on-line lehet követni a plébánia youtube csatornáján: https://www.youtube.com/channel/UC8amGdBMd9Ag9fHKpV25SQQ?view_as=subscriber