„Jézus mondja: Én kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót (Vigasztalót) ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.”

„Jézus mondja: Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”

„Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.”

„Jézus mondja: Én örök életet adok követőimnek, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”


 Új utak???

A pápa szerint a katolikus egyháznak meg kéne fontolnia, hogy házas embereket is pappá szenteljenek, akik aztán olyan elhagyatott helyeken dolgozhatnának, ahol jelenleg súlyos paphiánnyal küzd az egyház. A pápa a német Die Zeitnek adott interjút, ebben került szóba a viri probati intézménye. Az egyház ugyanis már eddig is bevont "rátermett" idősebb házas férfiakat az egyházi közösség működtetésébe alkalomadtán, de eddig maximum diakónusi szintre szentelték őket.  Ferenc szerint erre egy lehetőségként kell tekinteni, el kell döntenie az egyháznak, hogy ezek az emberek ilyen szolgálatot tehetnek az egyháznak, például elhagyatottabb, távoli helyeken dolgozva. A katolikus egyházban egyre többen képviselik azt az álláspontot, hogy a világ számos helyén problémát jelentő paphiány miatt új utakat kéne megnyitni a felszentelés előtt: a fiatalon cölibátust vállaló papok mellett olyan idősebb, házas férfiakat is fel lehetne szentelni, akik régóta szolgálják az egyházat. (Guardian)

Miserend

Hétfő 8:00
Kedd 19:00
Szerda 8:00
Csütörtök 19:00
Péntek 19:00
Szombat 8:00
VASÁRNAP 08:00, 10:00,
12:00

Részletek a képre kattintva

A szentmiséket on-line lehet követni a plébánia youtube csatornáján: https://www.youtube.com/channel/UC8amGdBMd9Ag9fHKpV25SQQ?view_as=subscriber