„Jézus mondja: Én kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót (Vigasztalót) ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.”

„Jézus mondja: Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”

„Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.”

„Jézus mondja: Én örök életet adok követőimnek, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”


 „Tarts meg minket őseink szent hitében!”

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka – közölte honlapján január 7-én a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Urbán Erik ferences szerzetesre, a csíksomlyói kegyhely igazgatójára hivatkozva.

 

Az idei csíksomlyói búcsús ünnepi szentmisét június 3-án, helyi idő szerint 12.30-tól (közép-európai idő szerint 11.30-tól) tartják a Hármashalom-oltárnál, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben. Amint a szervezők közölték, a prédikációra felkért Veres András lesz a búcsú egyetlen meghívottja, de szeretettel várnak minden zarándokot Csíksomlyóra.

Az idei szónok életrajza

Veres András 1959. november 30-án született Pócspetriben. Tanulmányait a győri bencés gimnáziumban (1974–1978), az Egri Hittudományi Főiskolán (1980–1982), a budapesti Hittudományi Akadémián (1982–1983) végezte. 1983–1986 között a római Német–Magyar Kollégium lakójaként a Pápai Gergely Egyetemen tanult teológiát, majd 1986–1988 között az Alfonsiana Egyetem diákja volt, itt szerzett licenciátust morálteológiából. Erkölcstani doktori címet 1989-ben a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián szerzett.

1986. augusztus 2-án szentelték pappá Nyíregyházán.

Szolgálati helyei:

1988–1990: káplán Mezőkövesden;

1990–1996: az Egri Papnevelő Intézet teológiai tanára és prefektusa;

1994–1996: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának docense;

1996–1998: a római Pápai Magyar Intézet rektora;

1998–2006:  a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára;

1999. november 5-én II. János Pál pápa cissai c. püspökké nevezte ki, 2000. január 6-án II. János Pál pápa püspökké szentelte Rómában, a Szent Péter-bazilikában;

2006. június 21-én nevezték ki szombathelyi megyés püspökké, majd augusztus 5-én volt ünnepélyes beiktatása;

2015. szeptember 2-án megválasztották a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének;

a szentatya 2016. május 17-én a Győri Egyházmegye püspökévé nevezte ki.

 

Jelmondata: Adduxit eum ad Jesum – Elvitte őt Jézushoz (Jn 1,41)

Miserend

Hétfő 8:00
Kedd 19:00
Szerda 8:00
Csütörtök 19:00
Péntek 19:00
Szombat 8:00
VASÁRNAP 08:00, 10:00,
12:00

Részletek a képre kattintva

A szentmiséket on-line lehet követni a plébánia youtube csatornáján: https://www.youtube.com/channel/UC8amGdBMd9Ag9fHKpV25SQQ?view_as=subscriber