„Jézus mondja: Én kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót (Vigasztalót) ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.”

„Jézus mondja: Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”

„Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.”

„Jézus mondja: Én örök életet adok követőimnek, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”


Pénz beszél.... kutya ugat !

Ferenc pápa kérésére a képmása nem szerepel többé a Vatikán által kibocsátott euróérméken, 2017-től a fémpénzeken már csak a pápai címer lesz látható

A változásra az Európai Unió január 24-én megjelent hivatalos közlönyében utaltak először. Az illetékes vatikáni hivatal szerint a szentatya személyesen hozta meg a döntést, amelynek következtében az euró 2002-es vatikáni bevezetése óta első ízben nem szerepel a kormányzó pápa portréja az Európai Unió közös valutáján.

Ferenc pápának három különféle képmása szerepel a korábbi kibocsátású, 1 centestől a 2 eurósig terjedő vatikáni érméken.

Bár a Vatikán nem tagja az Európai Uniónak, egy 2010-es megállapodás alapján 2,3 millió euró összértékben van joga fémpénzt kibocsátani, továbbá van egy kisebb, változó összegű kerete is.

 

A vatikáni euróérmék igen keresettek a gyűjtők körében és a városállam köteles az általa veretett érmék legalább 51 százalékát nyilvános forgalomba hozni.

Miserend

Hétfő 8:00
Kedd 19:00
Szerda 8:00
Csütörtök 19:00
Péntek 19:00
Szombat 8:00
VASÁRNAP 08:00, 10:00,
12:00

Részletek a képre kattintva

A szentmiséket on-line lehet követni a plébánia youtube csatornáján: https://www.youtube.com/channel/UC8amGdBMd9Ag9fHKpV25SQQ?view_as=subscriber