„Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.”

„Jézus mondja: Én kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót (Vigasztalót) ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.”

„Jézus mondja: Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”

„Jézus mondja: Én örök életet adok követőimnek, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”


Nah akkor megírjuk ezt a PROJECTET?

A megbocsátás halogatása nemcsak a lelki, hanem a testi egészséget is aláássa – vallja egy asszony, aki könyvben írta meg a megbocsátásért vívott kemény küzdelmét.

A 2007-ben történt eset bejárta a világsajtót. Jayne Valseca férje, Eduardo Mexikóban emberrablók kezébe került, akik nyolc hónapon át fogva tartották, éheztették, kínozták.A férje nálunk vancímű könyvében az asszony leírja, hogy végül kiváltotta Eduardót, de nem tudott szabadulni az események emlékétől: állandó bosszúvágy emésztette. „Tudtam, hogy a stressz kikezdi az immunrendszeremet, így bár nagyon lesújtott, de nem lepett meg, amikor közölték, hogy négyes stádiumú mellrákom van” – írja.

Valseca egy daganatos betegségeket gyógyító intézményhez fordult, ugyanakkor dr. Michael Barry segítségét is kérte. AMegbocsátás projektcímű könyv lelkész szerzője szerint  „e negatív érzések, a haragtartás, a gyűlölködés krónikus szorongást okoznak, ami óhatatlanul adrenalin- és kortizolszint-növekedést idéz elő. Ez csökkenti a természetes ölősejttermelést, ami a szervezet rák elleni küzdelmének alapja.” Barry daganatos betegek körében végzett felmérése alapján megállapítja, hogy 61 százalékuk bevallottan nem tud megbocsátani valakinek. „Akik viszont szívből megbocsátanak – a Máté-evangélium 18. fejezetében olvasottaknak megfelelően –, békességet tapasztalnak, amit általában könnyedségként írnak le. Fel sem fogjuk, milyen súlyos teher a harag és a gyűlölet, míg meg nem szabadulunk tőlük” – teszi hozzá. A megbocsátás terápiája három tévedés tisztázásával kezdődik: a megbocsátás nem egyenlő az összemelegedéssel, nem jelenti a helytelen viselkedés elfogadását és nem iktatja ki az igazságszolgáltatást.

 

Jayne Valseca háromféleképpen kereste a megbocsátást: levelet írt az emberrablóknak, imádkozott értük és igyekezett empátiával gondolni rájuk. „Magam elé képzeltem őket csecsemőkorukban, egyiket a másik után. Megpróbáltam elképzelni, mi mindenen mehettek keresztül, míg odáig jutottak, hogy ilyenné váltak és ezt tették velem és a családommal. S egyszer csak hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Mintha egy tonnányi téglát, mintha az egész világ súlyát vették volna le rólam egy szempillantás alatt. Ha nem tanultam volna meg megbocsátani, talán már nem is élnék” – idézi a szerzőt acbn.com.

Miserend

Hétfő 7:30
Kedd 18:00
Szerda 7:30
Csütörtök 18:00
Péntek 18:00
Szombat 7:30
VASÁRNAP 7:30
10:00
12:00

 Részletek a képre kattintva