„Jézus mondja: Én kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót (Vigasztalót) ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.”

„Jézus mondja: Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”

„Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.”

„Jézus mondja: Én örök életet adok követőimnek, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”


szentek

Közeledik Mindenszetek ünnepe és Halottak napja, mely két különböző ünnep! Nézzük meg miben áll e két ünnep lényege.

 

 

Mindenszentek

Mindenszentek napja a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja. Minden üdvözült közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve a kalendárium név szerint nem emlékezik meg róluk. Az ünnep kezdetei a IV. századba nyúlnak vissza. Szent Efrém szíriai egyházatya (373) és Aranyszájú Szent János (407) már tud Mindenszentek ünnepéről, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja.

A Marcus Agrippa által Krisztus előtt 27-ben építtetett Pantheont, Rómában 609 május 13-án keresztény templommá alakították. Ez adott alkalmat az ünnep bevezetésére: hiszen ezen a napon IV. Bonifác pápa „Szűz Mária, Vértanúk Boldog- asszonya és minden vértanúk" tiszteletére szentelte fel a római Pantheont. November első napja a megemlékezés napjaként a VIII. században, 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette, 844-ben.
halottak_napja3

Halottak napja


A halottak napja jóval későbbi eredetű, mint a mindenszentek ünnepe. A holtakért való imádkozás szokása 998-ban kezdődött Franciaországban, és a XIV. században vált általánossá.

A november 2-i halottak napja Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték, a 14. századtól Róma is átvette.

E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem is kapcsolódik. Némelyik szerint ennek az a célja, hogy a világosban a „véletlenül kiszabadult lelkek" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek.

Magyar területeken szokás volt ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Ilyenkor fel is díszítik a sírokat, virágokat, koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére. A néphit szerint azért kell megszépíteni a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. Mivel sokáig úgy tartották, hogy a halottak ilyenkor hazalátogatnak, ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Szeged környékén „mindönszentek kalácsa”, „kóduskalács” néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között.

Egy néphit szerint, aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére. Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban.

Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére.

A keresztény hagyomány kialakulása


Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a naptárban. 

A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték, szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra. Marcus Agrippa i.e. 27-ben építtette Pantheonnak nevezett hatalmas templomát, ahol a papok az összes isten tiszteletére áldoztak. A Pantheont aztán Rómában 610 (egyes források szerint 609) május 13-án keresztény templommá alakították, s IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte. Innen ered a Mindenszentek napja.

A római hagyomány azonban nem az első volt a sorban, ugyanis a május 13-i dátum már korábban is ezen szentek ünneplésére szolgált. A kezdetek a IV. századra nyúlnak vissza: Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János írásaikban beszámolnak a Mindenszentek ünnepéről, melyet ekkor azonban még május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja.

Nyugaton 609-ben tűnt föl először ez az ünnep, mikor május 13-án a Szűz Mária, Vértanúk Boldogasszonya és minden vértanúk tiszteletére a már említett módon felavatták a Pantheont. Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-jén először Angliában és Írországban kezdtek el ünnepelni a 700-as években. November első napja a megemlékezés napjaként a VIII. században, 741-ben, III. Gergely pápa (731-745) idején jelent meg először, aki a kategóriát tovább bővítve a Szent Péter Bazilika egyik mellékkápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem „minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte. Mindenszenteket egyetemes ünneppé IV. Gergely pápasága alatt 844-ben vált. Az ünnepet még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tették át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék, ezzel ötvözve a régi hagyományt az újjal. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan is elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett. A katolikus egyház az ünnepet tehát november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.

A Mindenszentek napja után következő napot, Halottak napját 998 óta tartják november 2-án. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal „jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy „szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat". A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Az ezredvégi világvége várás elmúltával azonban az ünnep megmaradt, egyre inkább elterjedt, és a 14. századtól Róma is átvette.

Népszokások


Halottak napjának hetét a halottak hetének is nevezik. Ezen a napon szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és a gyertyagyújtás. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak: a gyertyák fényénél a „véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszatalálhatnak a sírba, nem kísértenek, és nem nyugtalanítják az élőket.

Sokfelé szokás volt, hogy a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra (a bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták). Szeged környékén „mindönszentek kalácsa", „kóduskalács" néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között.

Zentán Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát, azt tartották, hogy akié a legelőször leég, az hal meg leghamarabb. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.

Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. A hagyományos paraszti közösségek egy részében „a halottak hetén" munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát elsózni, hogy „ne zavarják a holtakat", s „mert a besózott káposzta meglágyul", és mert mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak.

 

Miserend

Hétfő 8:00
Kedd 18:00
Szerda 8:00
Csütörtök 18:00
Péntek 18:00
Szombat 8:00
VASÁRNAP 08:00, 10:00,
12:00

Részletek a képre kattintva