„Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.”

„Jézus mondja: Én kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót (Vigasztalót) ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.”

„Jézus mondja: Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”

„Jézus mondja: Én örök életet adok követőimnek, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”


Események

Az augusztus 14-től 20-ig tartó plébániatábor helyszíne idén is Aknasugatag volt, akárcsak az utóbbi években.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet Barátság Háza nyitott szociális központját látogató gyermekek közül 7 elsőáldozott vasárnap a szatmárnémeti Kis Szent Teréz templomban.

  Igéret szép szó ha betartják úgy jó

A kis szent Teréz romai katolikus plébániai elsőáldozásra készül, melyre Május 21 én a 10 orási szentmise keretében kerül sor. A barátság háza hátrányos helyzetü gyerekek elsőáldozása Május 28-án lessz. Imádkozzunk értük.

Május első vasárnapján a 10 valamint a 12 órási szentmisék keretében az édesanyákat, nagymamákat köszöntöttük kedves templomunkban. Önfeláldozó szeretetükért áldja meg őket kegyesen az Isten.

Ministráns zarándoklatra került sor Aprilis 8-án mely során mintegy 150 ministráns gyermekkel látogattunk el a Kökényesdi, a Halmi, a Túrterebesi, a Sárközi és a Szinérváraljai templomokba megismerkedves a templomokkal az ottani ministránsokkal. Köszönet és hála a felemelő élményért.

Nagyböjti imaórára került sor templomunkban Március 19 én. a Téma a Szentlélek szeretetének kiáradása volt, amihez segítő támpontokat nyújtott Battyányi Stratman László életútja is.

A munkaviszonyban álló híveink felajánlhatják a jövedelemadó 2 %-át plébániánknak is.Hálásan köszönjük a tavalyi felajánlásokat. Az idén is szívesen fogadjuk. Formanyomtatványt adunk, kérjük töltsék ki a személyes adatokkal és aláírva szíveskedjenek visszahozni. Egybe adjuk le a Fináncoknál. Előre is köszönjük támogatásukat.

A nagyböjtben is elindítjuk a „cipődoboz” akciót. Szegényeknek lehet felajánlani tartós élelmiszert. Akár „ebédjegyet” is. (tichet de masa)

Bár a keresztény ember egész életének folytonos nagyböjtnek kellene lennie, mégis legalább ezeknek a szent napoknak a megtartásában tanúsítsunk teljes buzgóságot, hogy a többi idő hanyagságait helyrehozzuk. Nagyböjti lelkigyakorlatra kerül sor templomunkban Március 28. 29. 30. Tisztelettel várjuk a kedves híveket.

A plébániai családos csoport havi találkozójára került sor plébániánkon 2017. március 12-én amelyet az együttlét öröme jellemezett.

Február 24 -én a plébániától nem messze található otthonos vendéglő adott otthont a jókedvű húshagyó időszakot maga mögött hagyó plébániai nótaestnek. Köszönjük a szép perceket és vidám pillanatokat.

Szatmárhegyen Február 11-én Családosok csoportja búcsúztatta a telet. az együtt eltöltött időt felszabadult jókedv jellemezte. Hála a kedves együttlétért.

Január 6-án az esti szentmisét követően a Kis szent Teréz plébánia fiataljai zenés verses Mária oratóriummal köszöntötték a plébánia híveit. Nagszerű imádságos légkört teremtettek mindazoknak akik megtisztelték őket kedves jelenlétükkel. Hála és nagy köszönet érte nekik.... :)

Miserend

Hétfő 7:30
Kedd 19:00
Szerda 7:30
Csütörtök 19:00
Péntek 19:00
Szombat 7:30
VASÁRNAP

7:30

10:00,
12:00

 Részletek a képre kattintva